Hírek : Ki is Gómez-Montejano? |
Ki is Gómez-Montejano?
2006.04.27. 20:55
Luis Gómez Montejano 1922. augusztus 24-én született Madridban. Iskoláit az Escuelas Píasban illetve a Kostkában végzete el. Ezt követően több szállodai menedzsmentvállalkozásba fogott bele, majd tevékenykedett bankalkalmazottként is. Az iparban és az üzleti életben is megfordult, s mindmáig a Empresas Montejano nevű vállalat elnöke. Ezen kívül szintén elnöki tisztséget tölt be a Garajas nevű cégben. Ő a Garage-szervezet alelnöke, felesége már nem él, azonban van négy unokája akik saját bevallása szerint élnek-halnak a Real Madridért.
Gómez-Montejano 1957 óta a Real Madrid pártoló-tagja. 1995-ben Florentino Pérez jobb kezének számított, amikor az ex-Real Madrid elnök Lorenzo Sanzzal szemben kampányolt sikertelenül. 2000 óta az igazgatótanács tagja. Az elmúlt években a Real Madrid Castilla mellett dolgozott, s Manuel Cerezóval egyetemben a fiatalok összes mérkőzését a helyszínen követte figyelemmel. A spanyol média úgy vélekedik Gómez-Montejanóról, aki meghalna a Real Madridért, s szívvel-lélekkel szereti ezt a klubot.
A presidente tegnap szűzbeszédként a következőket mondta a nyilvános sajtókonferencián: "Nehéz volt elfogadnom ezt. Szolgálni akarom a Real Madridot, és segíteni akarok a klubnak, hogy fenntartsa a gazdasági egyensúlyt, s továbbra is referenciának számítson. Hala Madrid!" - nyilatkozta a nem túl jó szónok hírében álló elnökúr.
|